Volt egyszer egy tündérfa

Egyszer volt... réges-régen, egy magazin magküldő szolgálata révén kaptam néhány szem illatos tündérfa magot. 

A tudományos nevén Chimonanthus praecox egy cserje, amely – élőhelytől függően – télen vagy nagyon kora tavasszal virágzik, fűszeres illatfelhővel boldogítva minket embereket, és csalogatva a már előbátorkodott méhkirálynőket. Ha nagyon kegyes a tél, akár már januárban is nyílhat. 

A magok őszre érnek be, viszonylag nagyok, s kemény héjuk van. Némi munka után (lásd a Miből lesz a cserebogár menüpont alatt) azonban gyorsan kicsíráztak, körülbelül akkortájt, amikor a felnőtt növények virágoztak a kertekben. A dolog szépséghibája mindössze annyi volt, hogy akkoriban egy 4 négyzetméteres erkélyen kertészkedtem. Álmodozni persze lehet, de mivel ezen a pici balkonon nagyon sok más növény is élt, végül rájöttem: nem fogok tudni helyet szorítani egy tündérfának még ha bokor, akkor sem. Nehéz szívvel bár, de elhatároztam, elajándékozom az egyéves magoncokat. Még legalább 5-6 évnyi fejlődésre volt szükségük a virágzáshoz. Ha ezt valaki bevállalja, ám legyen az övé! Így is lett. Az egyiket egy kedves ismerős fogadta örökbe, aki friss nyugdíjasként éppen akkor ismerkedett a kertészkedés rögös, de szépséges útjával. Teltek múltak az évek, ahogy a mesében, s egy kora tavaszon arról adott hírt a tündérfa gazdája, hogy virágzik a bokor. 7 éves volt ekkor. Nem a nyugdíjas hölgy, hanem a tündérfa. 

Ám időközben úgy hozta az élet, hogy mi is igazi kertet kezdhettünk tervezni. Amiből ugye az illatos tündérfa nem hiányozhat... Megkértem hát ezt a hölgyet, hozzon nekem magot majd, ha egyáltalán lesz. Azt nem tudtam, hogy öntermékeny-e, vagyis képes-e egymagában megporzódni, és csíraképes magot teremni. Ha igen, akkor újabb 6-7 év, de "üsse kő", kivárom. Tavasz vége felé megjelent az ismerősöm egy maréknyi "maggal". Kezében egy halom elszáradt virágot tartott alig látható zöld terméskezdeményekkel. Kedves derűvel vette tudomásul, mikor mondtam, hogy a mag augusztusban érik, és ha majd felnyílóban lévő barna toktermést lát, benne hosszúkás, fényes barna magokkal, inkább azokat hozza el nekem. Augusztusban meg is kaptam a magokat, októberben az ismerősöm hirtelen megbetegedett és elhunyt. Szegény nem sokáig élvezhette kertjét, az vigasztalt csak, hogy legalább látta gazdag virágpompában a tündérfát, melytől az első években – láttam rajta – nem volt túlságosan elragadtatva. Azóta ismét hét hosszú év telt el nagyon gyorsan. Amikor e sorokat írom december van, a mi tündérfánkon most először látom gombóckodni a virágrügyeket. S közben úgy érzem, nem is volt olyan sok az a 14 év, mint amennyinek a legelső tündérfa-magok szikleveleinek megjelenésekor tűnt.

Az itt látható fotót Dr. Aponyi lajos készítette.