A legszebb nimfa
“Daphné Péneiosz folyóisten leánya, az egyik legszebb nimfa. Daphnéba Apollón isten szeretett bele, de furcsa módon nem szépsége miatt, hanem a szerelem fiatal istenének, Erósznak egy rosszindulató tréfája következtében. Apollón ugyanis gúnyos megjegyzéseket tett Erósz aranyíjára, s a fiatal isten ekkor elhatározta: be fogja bizonyítani, hogy az ő nyilainak senki nem állhat ellen. Apollónt megsebezte szerelemfakasztó nyilával, a véletlenül útjába tévedő Daphnét pedig olyan nyíllal, mely megöli a szerelmet. Daphné tehát nem viszonozta Apollón szerelmét – hiába volt a legszebb az istenek között –, és inkább meg akart halni, mintsem hogy az isten szeretője legyen. Mikor azonban nem tudott már kitérni Apollón elől, arra kérte atyját, hogy adjon neki más külsőt. Péneiosz teljesítette leánya kérését: Daphné testét kéreg borította be, kezei ágakká, hajszálai levelekké változtak. Így lett Daphnéból babérfa, melynek örökzöld levelei övezik – első szerelme emlékére – Apollón homlokát.” (Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög-római mondavilágban)
Hajdanán tehát a babér (ma Laurus nobilis) neve volt Daphne, később adták át ezt a nevet a kb. 70 fajból álló boroszlán nemzetségnek. Ezek egytől-egyik cserjék, és legtöbbjük erősen illatos.
Többfélével próbálkoztam már a kertben, sajnos nem mindig sikerrel. Két dologban biztos vagyok: az átültetést rosszul viseli, és cserépben nem szeret sokáig lakni. Legalábbis nem szűk cserépben. Az Alpokban tett számos növényvadász(fotós) túránk során nagyon sokat láthattunk, bár nem nagyon sokfélét. Mindenképpen kedvenceim közé tartozik, a magunk és a Természet kertjeiben is.
Sajnos nem vagyok elég művelt ahhoz, hogy fejből előrántsak verseket a Daphnéról, de kíváncsi lettem. Kicsit utánanézegetve kiderült, hogy elég sok versben szerepel valamilyen formában, modernekben is, régiekben is. Milyen szép ez:
Mit is érnek akármi cirádák,
Kikkel díszesedett a víg természet egyébkor?
A szép Daphne kimúlt, s nincs a szépség maga többé.
(Csokonai)
Néha kissé pont így érzek, amikor a boroszlánjaink elvirágoznak. Velük illan el a tavasz, a legszebb évszak.
Erről az alábbi néhány verssorról pedig az Alpok boroszlánjai jutnak eszembe:
Jer, Daphne! hol e nyers patak
A bércből kiforradoz,
S mohosult kősziklafalak
Közt a völgyre szakadoz;
(Berzsenyi Dániel: Az est)
A férjem fenti fotóján a Daphne striata látható Dél-Tirolban, kb. 2600 m magasságban. A Keleti-Alpokban gyakori, az illata már messziről elárulja. Striata azt jelenti: hornyolt, rovátkás. Úgy tudom, itt is a virágon kellene ezt keresni – nagyítóval.
A brassói boroszlán vagy királyrózsa (Daphne blagayana) régi sziklakertünkben. Neve: Rihard Ursini Blagay (vagy Blagaj) szlovén botanikusról van adat Wiki barátunknál. Ez a gyönyörű növény sajnos a költöztetést nem élte túl:
Régi kép egyik kedvencemről, valószínűleg a Daphne collina egy kerti fajtája. Collinus, collis, collina latinul azt jelenti: dombon levő. Mivel még kertünk se volt akkoriban, csak mohó vágyaim, pici növényként vettem, és hosszú évekig neveltem ebben az edényben ezt a boroszlánt. Minden tavasszal ilyen virágtömeggel örvendeztetett meg, s aztán a nyár végén még egy-egy másodvirágzást is kaptunk. Mígnem egyszercsak belefáradt szegény. Nem sikerült megmentenem, lehet, hogy csak egy kerti kiültetés tehetett volna csodát vele…
Ez is egy hajdanvolt sziklakert, a boroszlánt apró cserépben, majdhogynem éppencsak gyökeres dugványként vettem – jó magyar szokás szerint név nélkül. Azóta már a mostani kertben egész szép bokrocska, de erről most még nincs fotó. Úgy gondolom, hogy ő a Daphne x burkwoodii variegata. Albert és Arthur Burkwood angol kertészek voltak. A variegata pedig azt mondja a kertésznek: szabálytalanul színes. Általában a fehér- vagy sárgatarka levelű növényeket szokták illetni ezzel a névvel, s ezek már rendszerint egy homogén színű faj változatai vagy alfajai.
