A királyleány

Érdekes lenne a fejébe látni a tudósnak, aki a Danae nevet adta ennek a törpecserjének. Konrad Mönch (1744–1805) volt, ha minden igaz, aki az Echinacea nevet is kitalálta. Nagyon találóan, mert ez sündisznót jelent ókori görög nyelven, mint ahogy a kasvirágok közepe olyan is. Na de a Danae? 

A görög mitológia megszámlálhatatlan szereplőiből gyakran válogattak a botanikusok, talán jobb híján, talán tudatosan. S néhány gyönyörű növény neve elképesztő családi drámákat rejt magában, melyeket az ókori görögök fantáziája szült – vagy talán az életük is? A mitológiai szépséges Danaë minden esetre egy bronz toronyban tengette életét (mások szerint réz, esetleg “sima” földalatti börtön…), mert apjának, Argos királyának azt jósolták az illetékesek, hogy az unokája fogja megölni. Na persze! Hamar bezárta a leányzót ebbe a toronyba, amely csak az ég felé volt nyitott. Onnan már csak tán nem jön semmilyen fiatalúr, aki az unoka létrejöttében segédkezhetne. Méghogy nem! Nem számolt azzal őfelsége, hogy Zeusz bárhonnan és bármilyen formában jöhet. Ez esetben éppenséggel aranyeső formájában. 

Nagyon érdekes látni, hogy Danaë története nagyon sok festőt megihletett, az ókortól a XX. századig. És hogy legtöbb festményen valójában arany pénz hull az égből a nagyon vagy kevésbé csodálkozó szűzies hajadon ölébe. Így fogant meg tehát Perszeusz, a görög mitológia egyik legnagyobb hőse, aki végülis – akaratlanul – mégiscsak megölte nagyapját.

A történet persze hosszú és bonyolult, sokkal bonyolultabb, mint a perzsa csodabogyó, a Danae racemosa növény nevelése.

Mutatós örökzöld törpecserje, ívesen széthajló ágakkal. Botanikailag még néhány érdekességet lehet róla mondani, már ha ez a kertészt érdekli. Például, hogy a Danae nemzetség egyetlen tagja. (A növényvilágban elég ritka, hogy egy nemzetségnek csak egyetlen tagja legyen, csak a Ginkgo, amely most hirtelen  még eszembe jut.) Vagy hogy a levelek nem is levelek, hanem módosult szárak. Ez eléggé jellemző a spárgafélék családjára, amelynek a Danae racemosa is tagja. Virágai nagyon jelentéktelenek, és vagy nőivarúak vagy hímivarúak, tehát egy virágon belül vagy csak porzók vagy csak bibe van. A nőivarú virágokból viszont nagyon mutatós piros bogyók kerekednek ki szeptember táján, s ezek aztán állítólag bőven karácsonyig díszítik a növényt.

Saját kertünkben 6 vagy 7 éve nevelgetem magról, idén fordult termőre. A virágait nem láttam, annyira rejtőzködők, észre sem vettem csak a zöld bogyókat nyár vége felé. Ezek mostanra (november vége) olyanok lettek, mint valami korallpiros fényes-mázas porcelán karácsonyi díszek. Annyira kipróbálnám vázában, de még kissé kevés ág van ahhoz, hogy vágjak belőle. Azt olvastam valahol, hogy a virágkötők szeretik vágott zöldnek, mert nagyon sokáig szép marad.

Úgy szól a fáma, hogy száraz árnyékba kiváló növény. Napra nem ajánlott ültetni, mert megéghetnek a levelei. Nálunk lucfenyő tövében él ötödik éve, igaz, öntözöm ha száraz az idő nyáron, de nem szoktam túlzásba vinni, és szépen fejlődik. Szaporítani állítólag csak magvetéssel vagy tőosztással lehetséges. Ezért is nem nagyon lehet vele találkozni kertészetekben, mert magról ugyan könnyen szaporítható, de csak 5-7 év után lesz belőle “piacképes” növény. Profiknál ez kissé már méretesebb, piros bogyós növényt jelent. De akinek van hozzá türelme, és be tudja szerezni a magját, érdemes próbálkozni vele, mert nagyon dekoratív. Élénk zöld színe télen is megmarad, és hosszabb idő után szép talajtakaró lesz belőle. Nem éppen szőnyegszerűen alacsony, de olyan 60 centinél nem nő magasabbra, azt is nagyon lassan éri el, hacsak nincs nagyon tápanyagdíús, nedves talajban. A decemberi zimankóban szívet melengető látvány. Nagyon szép lehet akkor is, ha egy óvatlan csendes éjszakán meglepi az ezüst dér, mint Danaët az arany eső.